Ugrás a tartalomra

Amit a webáruház üzemeltető is megtehet oldala keresőoptimalizálásáért. 1 rész

Amit a webáruház üzemeltető is megtehet oldala keresőoptimalizálásáért. 1 rész

...avagy mi fán terem a „Kolibri” 1. rész

Minden webáruház tulajdonos, üzemeltető azt szeretné, hogy az ő webáruháza bizonyos számára fontos keresőszavak beírása után a Google első oldalán, illetve, a találati listán az elsők között szerepeljen. Azzal ma már mindenki tisztában van, hogy ezt keresőoptimalizálással lehet elérni és azzal is, hogy ez bizony nem kevés szakértelmet igényel és nem kevés költséggel jár. Azt azért már kevesen tudják, de ha tudják is nem igazán hisznek benne, vagy nem fektetnek bele energiát, hogy ők maguk is tehetnek, vagy tegyenek érte. Pedig a Google szempontjából, az utóbbi időben az egyik legfontosabb szempont az oldalon megjelenő releváns szöveges tartalom. És ki más tudná leginkább ezt a tartalmat megszövegezni, mint maga az üzemeltető, hiszen ő az, aki ismeri az eladásra kínált termékeit és

Ma már a Google nem csak a beírt kereső szavakat veszi figyelembe és azok alapján listázza a találatokat, hanem úgynevezett Kolibri algoritmust állít fel, ami azt jelenti, hogy a Google megpróbálja értelmezni is a kereséseket, hogy jobb válaszokat adjon az összetett kérdésekre. Ez azt jelenti tehát, hogy nem elég, ha csak a kulcsszavakra koncentrálsz, de fontos, hogy minél több minőségi szöveget jeleníts meg az oldaladon.
Ma még a webáruházak tulajdonosai a termékleírásokat, nagyon szűkszavúan adják meg, legtöbbször csak másolják az alapadatait. Ez bizony nagyon kevés. Ráadásul a Google az egyszerű szó szerinti másolást igencsak bünteti. Ezért nagyon fontos, hogy a termékleírás egyedi legyen. A termékek leírásában célszerű kiemelni a legfontosabb előnyös tulajdonságokat, amivel érdeklődést tudunk kiváltani látogatóinkból. Biztosítsd vásárlóidat a termék minőségéről is. Érdemes lehetőséget adni a vásárlóknak a visszajelzésre is, amivel bizalmat ébreszthetsz a vásárlóidban. Bőséges, részletes leírás esetén ráadásul annyiféle kulcsszót tudsz használni amennyi szükséges.