Fel!

Miért tanácsos listákat alkalmazni webáruházunk szövegezésében...

Az Internet elterjedésének hatására az olvasási szokások, illetve az olvasás technikája is jelentősen megváltozott. A balról jobbra, illetve a fentről lefelé történő olvasás a múlt. Az emberi szem ugyanis, ha gyorsan akarja megszerezni az információt, a webszövegre úgy tekint, mint egy képre.  A weboldal olvasója megkeresi a lényeget, a részletekre pedig csak akkor szán időt, ha kellően felkeltették az érdeklődését.
A webáruház készítés során tehát érdemes arra ügyelni, hogy a szövegekben, szembe tűnjön a lényeg, amire fel akarjuk hívni az látogatók figyelmét. A címsorok alkalmazása mellett érdemes a „listázással” is élni.
Az emberek többsége érdekes módon szereti a számokat a felsorolásokban látni, mivel az a rend és a következetesség érzetét kelti benne, de felhívó jellegű egy lista számok nélkül is
Emellett megfelelően adagolt, mondhatni felfogható mennyiségű információt ígér az olvasónak, mert nem kell átrágnia magát a webszövegen a lényeg érdekében. A listák arra is lehetőséget adnak, hogy akár többször is felsoroljunk bennük hasonló információkat, ezzel nagyobb hatást elérve. Ráadásul nem csak a vásárlóknak könnyebb a listát olvasni, de nekünk is sokkal könnyebb úgy webszöveget írni, hogy pontokba szedjük a lényeges mondanivalót, amit azután bővebben is kifejthetünk, sőt ajánlatos is kifejteni a megfelelő kereső szavakkal megtűzdelve.
A listák további előnye, hogy a számot tartalmazó címsorok konkrét és hihető tényeket ígérnek, illetve mivel egy lista határozott és számszerűsíthető, így a webszövegnek nagyobb tekintélyt kölcsönöz és a felsorolást tartalmazó webszövegeket nem csak, hogy könnyebb olvasni, de jóval hatékonyabban ragadják meg az olvasó figyelmét. Ha ügyesek vagyunk, sikerül felkeltenünk az olvasó érdeklődését és tovább marad az oldalunkon, belemerül a részletekbe, sőt vásárlónkká válik.

 

© Webáruház készítés, MiniBolt rendszer, 2013. Forró drót információs telefonszám: +36-20 234 42 40

Clicky Web Analytics